Új időszámítás a SEO-ban: lehúzza a rolót a legnagyobb linktár

Értékeld ezt a cikket!

2017. március 14-én bezár a DMOZ.org, a legnagyobb linkgyűjtemény. Ez az esemény egy korszakváltást is jelöl a keresőoptimalizálás és a linképítés területén. Ha a legnagyobb linktár nem látta értelmét a további működésnek, akkor vajon mi haszna van egyáltalán a linképítésnek?

Bezár a DMOZ

A DMOZ még 1998-ban született, és a legnagyobb webes katalógussá nőtte ki magát működése során. Bezárása egyben azt is jelenti, hogy feladják azt a célkitűzést, hogy manuálisan – önkéntesek keze által – organizálható az internet. Ez a mára már utópisztikus célkitüzés az, ami talán kevésbé érdekes a hír kapcsán, sokkal inkább azt érdemes figyelni, hogy ez a lépés mit jelez.

A legerősebb linktár

A DMOZ volt az ingyenesen hozzáférhető linktárak közt a legerősebb. Ez magyarul azt jelenti, hogy az itt elhelyezett linkek nagyobb fajsúllyal estek latba a Google keresési rangsorának alakításában, mint az egyéb helyekről származóak. Olyannyira értékes volt a DMOZ link, hogy a legtöbb SEO elemző szoftver figyelmeztetett, ha nem mutatott oldalunkra onnan egy. Érdemes volt itt kezdeni tehát a linképítést, már csak azért is, mert nem kellett túlspirázni a dolgot: a DMOZ egy rövid címet engedélyezett.

Annyira fontos szereplője volt az oldal a webnek, hogy volt idő amikor a DMOZ alapján is kaphatott az oldalunk descriptiont (az oldal címe alatt megjelenő kétsoros leírás a Google találati listáján). Főleg akkor, ha nem volt az oldalon kitöltve a meta description. Ilyen esetekben vagy a DMOZ-ból, vagy a szövegből emelt ki valamit a Google. Ma ilyenkor már csak szövegrészletet használ.

Ez például az a listaoldal, ahol a Copywriter.hu megjelenik:

A DMOZ linktár listaoldala

És itt láthatóak az értékei:

DMOZ listaoldal Domain Authority

A 91-es Domain Authority valami egészen elképesztően magas szám. Összehasonlítás képpen Google-nek, Facebook-nak, Youtube-nak, LinkedIn-nek 100/100 ez az érték és a leglátogatottabb/legismertebb magyar weboldalaknak is max 70/100 körül mozog (pl.: index.hu: 73/100, origo.hu 73/100). A legnagyobb magyar linkgyűjteménynek, a startlap.hu-nak pedig “csak” 60/100-as Domain Authority-je van.

A Domain Authority a Moz.com SEO mutatója, mely a legpontosabb előrejelzést adja arra vonatkozóan, hogy milyen esélyekkel indul helyezésekért domain a Google találati listán. A Domain Authority elsősorban weboldalak erősségére alkalmas mérőszám, mely megmutatja az erősorrendet. A Domain Authority számításánál nagyon sok mutatót használ a Moz.com algoritmusa: így a linkelő domainek számát, a MozRank-ot, az összes hivatkozó linkek számát. A Google Page Rank 2016-os megszűnése óta ez az a szám, mellyel a legpontosabban meg lehet mérni egy oldal erősségét.

A linképítés

A linképítés története a Google Page Rank (Larry Pageről a Google egyik alapítójáról kapta a nevét) bevezetésével kezdődött meg 1998-ban. Közel egy évtizedig a Page Rank volt a legfontosabb mutató a keresőoptimalizálásban.

Működése igen egyszerű, azok az oldalak rendelkeztek nagy  Page Rank értékkel, amelyekre minél több, minél nagyobb  Page Rank értékű oldal linkelt. Sokáig ez a tényező határozta meg elsősorban, hogy az adott weboldalt a keresők milyen pozícióba rangsorolják, így megjelenésével együtt kelt életre linkkatalógusok, linktárak piaca is.

A linkeket fel lehet fogni egyfajta ajánló rendszerként. Egy weboldalra kikerülő link ajánlás azon oldal felé, melyre mutat. Akárcsak a személyes kapcsolatokban ez az ajánlás akkor a leghitelesebb, ha az aki ajánlja megbízható, és ért  témához. Például, ha fogorvost keresnék, akkor jobban figyelembe venném mondjuk egy orvos ismerősöm véleményét, mint egy olyan ismerősömét, akinek az összes foga lyukas. Akitől nem kapok pontos tájékoztatást, vagy nyilvánvalóan össze-vissza beszél, annak a javaslatát figyelembe sem venném.

linképítés

Pontosan ez történt a linkekkel is. A Google néhány éve már szűri, sőt adott esetben akár bünteti is a hiteltelen linkkatalógusokban szereplő oldalakat, mivel sokáig bevett gyakorlat volt, hogy egyes webhelyeken több száz hivatkozást tartalmazó oldalakat hoztak létre pusztán linképítés céljából érdemi tartalom nélkül.

A linképítés ezen módszere nagyon közel állt a black hat seo-hoz, hiszen csak a keresőmanipulálás volt a célja. Ezeket a linkfarmokat egy időben nagyon nehezen tudta kiszűrni az algoritmus. Sok linkgyűjtemény komoly linkerőt adott akkor is ha erősen manipulált volt a linkprofilja.

A manipulálás ellentétes a Google legfőbb törekvésével, mely igen egyszerű: ők a felhasználók számára legértékesebb tartalmakat kívánják a találati lista elején megjeleníteni. Mivel a linképítés pont ezt nehezítette meg a számukra, nekiálltak új módszereket, algoritmusokat kidolgozni.

Google algoritmusok

A keresőalgoritmusok azok a képletek, melyek alapján egy-egy adott keresésnél kiszámolja a Google, hogy milyen sorrendben jelenítse meg a weboldalakat a találati listán. Rengeteg paraméter és változó kap szerepet ebben az egyenletben. Az algoritmus váltások mindig arról szólnak, hogy egyes változókat a korábbinál fontosabban, vagy kevésbé fontosan vesz figyelembe a Google. Olyan még nem történt, hogy egy-egy paraméter teljesen kikerült volna az algoritmusból, melyet egyébként senki nem ismer pontosan. Annyit lehet tudni, hogy 200 körüli rangsorolási faktor létezik, melyek mind-mind hatással vannak egy oldal keresőoptimalizálására.

Mivel a mindenkori algoritmus pontos képlete nem ismert, ráadásul több is fut egymással párhuzamosan, a változásokat a Google hivatalos kommunikációjából, illetve empirikus úton az eredmények alakulásából lehet megtudni és kikövetkeztetni.

Google algoritmus

Jelenleg nagy vonalakban az alábbi algoritmusok vannak használatban (számos frissítéssel kiegészülve):

  • Panda
  • Pingvin
  • Hummingbird

Nézzük a teljesség igénye nélkül, hogy mit változtattak a keresőoptimalizáláson:

Panda

2011-ben egy jelentős algoritmus frissítés, mely a találati listák 12%-át érintette a Google adatai szerint. Az új algoritmus elsősorban a gyenge tartalmú, linkfarm oldalakat, valamint a túl sok reklámot használó oldalakat rangsorolta hátrébb.

A Panda indulása óta nagyon sok frissítésen esett át. 2013-ban részben beépült az alapalgoritmusba. Azóta pedig teljesen annak része lett és folyamatosan fut. A célja azonban azóta is változatlan maradt: a minőségi tartalmak előtérbe helyezése.

Pingvin

Az algoritmus szintén 2011-ben a túloptimalizált, értékes tartalmat nem tartalmazó “webszemét” (webspam) oldalakat célozta és büntette meg főleg a linkfarmokat és  a csak linkerősítésre szolgáló blogokat, kapuoldalakat. Az innen kifelé mutató linkek értéke ekkor nem csak nullázódott, hanem a link adott esetben kárt is okozott a céloldalaknak.

Sok oldal került ebben az időben a süllyesztőbe és csak nagyon kemény – akár fél, egy évig tartó – munkával, vagy domainnév váltással lehetett kikerülni a büntetés alól. Az utóbbi időben mivel a Pingvin is az alapalgoritmus része lett, már gyorsabban ki lehet kerülni a link típusú büntetések alól, a megfelelő javítások és eszközök használatával.

Kolibri

2013-ban jelentette be a Google, hogy 12 év után teljesen újraírta az algoritmusát, mely a Hummingbird (Kolibri) nevet kapta. Az algoritmussal kapcsolatban az volt a legnagyobb újítás, hogy pontosan értelmezte az összetett keresési kifejezéseket. Így pontosabb válaszokat ad a keresési eredményekben a több szóból álló Hogyan….?, Hol…? típusú kérdésekre.

A linkek szempontjából talán a legfontosabb változás az lett, hogy a “túl kulcsszavazott” linkek károsak lettek. Innentől kezdve nagyobb hangsúlyt kapott a változatos linkprofil és a link szövegkörnyezete.

A teljességhez hozzátartozik, hogy az állatseregnek van egy újabb tagja a Pigeon (galamb) mivel ez inkább a keresés helyétől függő találati lista összeállításán ügyködik, a jelen történetben annyira nem releváns.

Ami a Panda, Pingvin, Kolibri algoritmusokban közös, hogy a linkek kisebb szerepet kaptak egy-egy oldal rangsorolásában, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb jelentőséggel bírt a tartalom és a minőségi szöveg. A linkek értékelésénél is fontos szempont lent a környező szöveges és képi tartalom.

A szöveg jelentősége a keresőoptimalizálásban

Ahogy a linkek rangsorolásra gyakorolt hatása csökkent, úgy értékelődött fel a másik nagy faktor: a minőségi tartalom és a szövegírás szerepe a keresőoptimalizálásban. Erre egyrészt a felhasználói élmény javítása miatt volt szükség, másrészt azért mert valami alapján muszáj rangsorolnia a keresőnek.

Ha visszaemlékszünk, akkor arról volt szó, hogy a Google azt szeretné, hogy a lehető leghasznosabb tartalmat jelenítse meg a kereséseknél a felhasználóknak.

SEO szövegírás

A Google robotok mára olyan algoritmusokkal rendelkeznek, amelyek képesek kontextust, szinonimákat, ragozott alakokat, mögöttes tartalmakat is megérteni. Folyamatosan a relevánsabb tartalom felé igyekeznek terelni a felhasználókat. Ez kimondott szándéka is a keresőóriásnak, ezért világosan megfogalmazta tartalomkészítési irányelveit – illetve főleg azt, hogy mit nem szeretne látni a tartalomban.

A legegyszerűbb és legcélravezetőbb megoldás az a szöveges tartalmak készítésénél, hogy érdemes a Google robotra is úgy tekinteni mint egy sima olvasóra – ezzel biztos nem lehet nagyon mellélőni.

Linképítés másként

Most ez akkor azt jelenti, hogy a linkek nem számítanak?

Nem. A linkek szerepe ugyanúgy megmaradt, csak jóval kisebb lett a rangsorolás tekintetében. Abból, hogy a DMOZ.org, a legnagyobb linkgyűjtemény már nem látja értelmét a további működésnek, az alábbi következtetést lehet levonni:

A linkfaromok (linktárak, linkgyűjtemények) ideje lejárt. Az innen származó linkek egyre kevésbé tűnnek értékesnek a Google szemében, így pozitív hatásuk is egyre kisebb.

Ebből kifolyólag:

Máshonnan és máshogyan kell és érdemes linkeket szerezni a weboldalakra. Ez pedig egy sokkal időigyénesebb és nehezebb feladat.

A természetes linkek

Röviden összefoglalva leginkább az olyan linkek erősítik az oldalunk pozícióját, melyek természetesen születtek (vagy legalábbis úgy tűnnek a Google számára).

A természetes link:

  • hiteles forrásból (weboldalról) származik
  • megfelelő, minőségi szövegkörnyezetben helyezkedik el
  • az oldalad témában leginkább releváns részére mutat
  • nem tömegesen születik

Hogyan lehet ilyen természetes linkeket szerezni?

Minőségi tartalom

A legfontosabb a minőségi tartalom. Ha olyan tartalmat írsz vagy készítesz (pl. infografikát), mely hasznos információval szolgál, akkor azt a felhasználók előbb-utóbb meg fogják osztani. Megosztják a közösségi médiában, vagy beleírják egy-egy bejegyzésükbe weboldalukon.

A tartalom terjesztése

Nem elég pusztán megfelelő tartalmat előállítani, annak a terjesztéséről is gondoskodni kell. Nagyon egyszerű okból kifolyólag. Minél több emberhez jut el az anyag, annál nagyobb valószínűséggel lesznek olyanok, akik azt meg is osztják.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy előállítják ugyan a minőségi tartalmat, de nem gondoskodnak róla, hogy az el is jusson a célközönséghez. Ahhoz, hogy a legtöbbet lehessen kihozni ilyen szempontból is. Például egy blogbejegyzésnél az a legjobb, ha maga a tartalom kap hirdetésből forgalmat, vagy a soron következő hírlevélben is megemlítjük a cikkünket.

Közösségi média

Részben az előzőekben is esett szó róla, de nem árt külön is kiemelni a közösségi hálózatokat. Ugyan az innen érkező linkek nofollow attribútummal vannak ellátva (hasonlóan pl. a Wikipediához), azért igenis számítanak. Egyrészt a hivatkozáson keresztül érkező forgalom okán, másrészt az organikus terjedés lehetősége miatt. Ráadásul a Facebook-on a legegyszerűbb promotálni is a tartalmat egy poszt kiemeléssel.

Sokan elfelejtik, hogy a minőségi látogató oldalon történő viselkedése egyre fontosabb keresőoptimalizálási szempont. Tehát indirekt módon biztosan érdemes jó (értsd: releváns, minőségi) helyről nofollow linkeket szerezni, hszen, ha rajta keresztül látogatókat kapunk, az pozitívan hat a keresőoptimalizálásra is.

Vendégposztok, tartalmi együttműködések

Talán a leghatékonyabb és legjobb módja viszontlinkek szerzésére más weboldalakról a vendégposztok írása.

A vendégposztok előnye, hogy nem csak a hivatkozó oldalt lehet kiválasztani, hanem a link szövegkörnyezete is szabadon alakítható, és így garantálható, hogy minőségi lesz. A technika a pr cikkek vásárlásával szemben ingyenes. Viszont sok időt és energiát igényel a kapcsolatfelvételtől kezdve a vendégposzt megírásáig. Ezért érdemes olyan oldalakat kiválasztani, melyek célközönsége hasonló és értékes a számunkra, hogy a fáradtságos vendégposztolás a linképítésen túlmenően is hasznos legyen. A tapasztalatok szerint a jó vendégposzt értékes látogatókat és akár egyből megrendelőket is hozhat az oldalnak.

Hasznosnak találtad a cikket? Oszd meg ismerőseiddel!