Először eléggé furcsán éreztem magam. Hogy írjak ajánlót a Tartalommarketing a gyakorlatban c. könyvről melyet nem is olvastam – és nem is fogok az ajánló megjelenése előtt? Úgyhogy értetlenkedve vettem tudomásul Bártfai Balázs megkeresését. Két oka van, hogy mégis belevágok.
Az egyik az, hogy nekem – mint kivitelezőnek – hoz a konyhára, ha a tartalommarketinggel minél szélesebb körben foglalkoznak. A magyar piac kicsi ugyan, de ez a szegmens messze nem telített. Úgyhogy mindenképpen jó, ha nagyobb lessz a könyv visszhangja, mert így jobban bekerül a köztudatba a tartalommarketing is.
Úgy kerültem be az online marketing vérkeringésébe, hogy szövegeket írtam egy azóta földbe állt ügynökségnél kb. 10 éve. Akkoriban egy kisebbfajta csoda volt, hogy egyáltalán pénzt kaptam az ilyesmiért. (Na jó, nem mindig ment ez gördülékenyen, de az egy más kérdés). Sok partner értetlenül nézett, hogy tényleg van itt valaki, csak azért, hogy írjon.
Mostanában a legnagyobb ügyfelem nagyjából fél évig úgy gondolta, hogy baromi drága ha én írok. Így mindenféle alternatív megoldásokkal kísérletezett, mire belátta, hogy sokkal jobban jár az elsőre drágább opcióval. Ha mélyebben kerül a köztudatba a tartalommarketing, akkor bízom benne, hogy jóval rövidebb köröket kell majd futnom.
A könyv kampánya önmagában is érdekes
A másik, ami felkeltette az érdeklődésemet, az magának a Tartalommarketing a gyakorlatban könyvnek a bevezetése volt. Ahogy én, úgy mások is kaptak felkérést, hogy valamilyen formában vegyenek részt a népszerűsítésében – tulajdonképpen közvetlen érdek nélkül. Ráadásul, amikor láttam, hogy a könyv 94 oldalas kivonata ingyenesen letölthető, meggyőzött arról, hogy érdemes a figyelemre, mert a kampány valóban átültette a gyakorlatba a tartalommarketinget.
Még az Origo-nál volt egy olyan ügyfelünk, aki időgazdálkodásról tartott tréningeket és ennek népszerűsítésére rendelt meg és fizetett ki egy kampányt. A következő lépés az lett volna, hogy egy nagyjából 15-20 perces beszélgetés keretében elmondja, hogy mit szeretne, hogy ennek megfelelően készítsünk neki hirdetésterveket. Mintegy fél évig kergettem, hetente felhívtam, hogy mikor tudjuk ezt megejteni. Nem sikerült dűlőre jutni – mint mondta (kb. 20 x 5 percben), nincs erre ideje. Az első pár alkalmat viccesnek találtam, aztán már akkor felment a vérnyomásom, amikor megláttam nevét a CRM-ben. Aki nem tudja, tanítja – szokták mondani. Ha ez igaz is, az ilyen történetekből azóta igyekszem kimaradni. Nehezen viselem a hiteltelen szakembereket. |
A Tartalommarketing a gyakorlatban kampánya ezzel szemben első ránézésre meggyőzött arról, hogy a szerző tudja, miről beszél. Így szívesen sétáltam be az értékesítési csatornába és letöltöttem az ingyenes fejezeteket.
forrás: www.tartalommarketingagyakorlatban.hu
Mit ígér a tartalommarketing a gyakorlatban?
A könyv azt ígéri az olvasóknak, hogy
- könnyebben fog menni az írás
- több olvasójuk lesz
- üzletileg is rentábilis lesz számukra a tartalommarketing
Itt rögtön meg is állnék egy pillanatra.
Ha csak ezzel találkoztam volna a könyv kapcsán, már dobtam is volna félre, mert a hangzatos ígéretek a legritkább esetben működnek az üzleti életben. Még senki nem lett gazdagabb, a “Hogyan gazdagodjunk meg munka nélkül” típusú könyvektől – talán a szerzőket leszámítva.
Ahhoz, hogy tényleg sikerüljön a tippeket átültetni a gyarokrlatba, bizony folyamatos energiabefektetésre van szükség, és nem is kevésre.
A tartalom előállítása
A könyvben van jónéhány járható út arra, hogy megspóroljuk az írást, legalábbis egy részét. (Mint tette a szerző azzal, hogy én írom ezt a bejegyzést.) Ám félreértés ne essék, ami munkát ilyenkor megspórolunk az íráson azt bele kell tenni a kapcsolatfelvételbe, szervezésbe, koordinálásba, és ez esetenként akár több is lehet, mintha magunk íránk cikkeket, blogbejegyzéseket.
A tartalom előállításához és terjesztéséhez praktikus és valid tancsokat kapnak az olvasók, azonban attól óva intenék mindenkit, hogy abban a tudatban vegye kezébe a könyvet, hogy egy csapásra minden problémáját megolja.
Ha viszont nem csodaszerként tekintünk a könyvben foglalt receptekre, hanem megvalósítandó feladatként, akkor sorvezetőként nagy segítséget jelenthetnek a könyvben foglaltak. Ráadásul sok kísérletezéstől és felesleges erőfeszítéstől kímélhetjük meg magunkat, mert ezeket a kerülőutakat a szerző már végigjárta helyettünk.
A tartalom terjesztése
A virális tartalom a szememben a marketing szakma Szent Gráljának tűnik. Sokan és sokfelé keressük, ám akárcsak Artúr király lovagjainak jó része, sokszor eredménytelenül és csalódottan térünk vissza a küldetésből. Ennél csak egy rosszabbat tehetünk, hogy neki sem vágunk a keresésnek, mert akkor kudarcunk biztosra vehető. Én személy szerint vadászni szoktam az olyan esettanulmányokat, melyek közelebb visznek hozzá, és jó látni, hogy a könyvben szerepelnek ilyenek. Sokaknak hatékony segítséget jelenthetnek a könyvben vázolt tippek a tartalom terjesztésére.
Kifizetődő tartalommarketing
A harmadik kérdéskör, az, hogy hogyan válik rentábilissá a tartalommarketing? Itt viszont egy óriási szakadék tátong a mai napig a kivitelezők és a megrendelők között. A saját bőrömön tapasztalom, hogy a legerősebb kétely mindig a tartalommarketing megtérülésével kapcsolatban fogalmazódik meg a megbízókban. Úgy látom, hogy itt még hosszú utat kell megtennünk, és nekünk kivitelezőknek kell elsősorban bizonyítanunk, hogy ez a szemlélet megváltozzon Magyarországon.
Az ingyenes fejezetek letöltése
Annyit tudok ajánlani a könyvvel kapcsolatban, amennyit én is láttam belőle, mielőtt ebbe a bejegyzésbe belekezdtem volna.
Azt hiszem, hogyha egy kicsit is érdekel a téma, vagy szeretnél egy átfogó képet kapni a tartalommarketingről, akkor nyugodtan tehetsz egy próbát az ingyenes fejezetek letöltésével. Ha másért nem hát azért, hogy első sorból lásd, hogyan működik a tartalommarketing a gyakorlatban.