Tegnap bombaként robbant az interneten, hogy a Magyar Nemzet is bedobja a törölközőt. Ezzel pedig újabb, talán már kiheverhetetlen pofont kapott Magyarországon a sajtószabadság. A jelenség mögötti politikai szándék teljesen nyilvánvaló, ettől függetlenül nem biztos, hogy kizárólag a politika okolható érte.
A sajtó választotta azt az utat, hogy egy-egy politikai érdekcsoport mögé beállva annak szándékait támogatja. A szerkesztőségek és kiadók teljesen alapvetőnek veszik, hogy tevékenységüket majd finanszírozza valaki, még abban az esetben is, ha piaci alapon a hidegvízre valót sem lennének képesek megkeresni. Ugyanez a helyzet azon médiumok többségével, melyeket az épp aktuálisan erősebb politikai oldal töm ki, csak ők nem most sírnak, hanem pár év múlva fognak.
Az olvasók és a piac ítélete
A megszűnő médiumok először gazdaságilag lehetetlenítették el magukat. A közelmúltban megszűnt sajtótermékek felett nem a politika mondott először ítéletet, hanem az olvasók és a piac.
Azok az olvasók, akiket lassan évtizedek óta semmibe vettek és hülyének néztek. Azok, akikért semmiféle erőfeszítést nem tettek, és szemrebbenés nélkül adták át egyik politikai tábortól a másiknak. Azok, akiknek ignorálták a véleményét akkor is, amikor látták, hogy fogyatkoznak, pedig a számoknak ezt nyilvánvalóan mutatniuk kellett. Például az Alexa.com szerint az mno.hu mindössze Magyarország 75. leglátogatottabb weboldala (jóval lemaradva az Indextől (5.), Origo-tól (8.), 24.hu-tól (9.) 444.hu-tól (14.), HVG.hu-tól (15.), de még a 32. Gyakorikérdések.hu-tól is).
Az olvasók után a második ítélet a hirdetőktől érkezett, akik közül egyre kevesebben voltak, akik megfizették volna a túlárazott, korszerűtlen hirdetési lehetőségeket ezeken az oldalakon. A Magyar Nemzet online médiaajánlatában legkevesebb 3,- Ft + ÁFA-ért kínálnak egy hirdetésmegjelenést (AV). Ez az érték korszerűbb felületeken, pl.: Adwords, vagy Facebook ennek a töredéke.
Ezt pedig az olyan gazdasági szereplők többsége, aki a piacról élnek, nem voltak hajlandók megfizetni pusztán racionális okokból kifolyólag. Ráadásul a hirdetők elfordulását az olvasók számának csökkenése is indokolta.
A politika ítélete csak a harmadik volt a sorban. Lehetett volna változtatni? Talán igen, de meg sem próbálták.
- Ha a szerkesztőségek összeszedik magukat, és ahelyett, hogy politikai nézeteket akarnak ráerőszakolni az olvasókra, olyan tartalmakat készítenek, mely vonzza a látogatókat.
- Ha arra törekszenek, hogy ár-érték arányban is megfelelően szolgálják ki ügyfeleiket, a hirdetőket.
Félreértés ne essék, ez nem csak a Magyar Nemzetnél van így, hanem többé-kevésbé minden online híroldalnál.
Sajtószabadság
Ezek a médiumok a könnyebbik utat választották. Gazdaságilag veszteséges tevékenységük finanszírozását politikai holdudvaroktól várták el. Cserébe hol a jóízlés határain belül, hol azon túl támogatták kenyéradójukat. Így korábban a Népszabadság és most a Nemzet elsősorban saját döntéseinek és csak részben a politika áldozata. Ezek a lapok jóval azelőtt csődbe mentek, mielőtt megszűntek.
Amit akarnak, az nem a sajtószabadság.
A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy bárki, aki szeretne sajtóterméket megjelentetni, ölbe tett kézzel várhatá azt, hogy finanszírozzák. Minden sajtótermék egy vállalkozás, mely felett előbb-utóbb a piac mond ítéletet.
Akkor lesz szabad a sajtó, ha megtalálja az útját annak, hogy ezen az alapon finanszírozni tudja tevékenységét. Ez vezet a szabadsághoz, még akkor is, ha éppen szemből fúj a szél. Ideje lenne felismerni. Már ha tényleg a sajtószabadság a cél, nem a jól fizető szolgaság.