Néha, amikor egy kicsit megállok átgondolni néhány dolgot, előbújik belőlem a bölcsész. Nem feltétlenül az a kocsmaasztalnál világot megváltó fajta – mint sokan hinnék, amikor leírtam a szót, hanem inkább az, aki szeret a dolgok mögé látni és összefüggéseket keres.
Nem vagyok kimondottan álmodozó, az évek során elég nagy rutinra tetem abban szert, hogy csuklóból összerakjak egy Facebook-, vagy Adwords kampányt, vagy éppen megfaragjak egy hírlevelet, azonban a technikai berögződéseken túl mindig ott van a folyamatosan változó és mégis állandó szöveg.
Ahhoz, hogy az ember megtanuljon írni, először mindenképpen olvasni kell, méghozzá sokat és sokfélét, olykor nehéz szövegeket, sőt – és lehet, ezért megköveznek – verseket is. A versek, ha szigorúan online marketinges szemszögből vizsgálom őket, azért érdekesek, mert tömören és koncentráltan van bennük a gondolat, vagy ha már üzleti szempontból beszélünk róluk, akkor az üzenet.
A haiku, mint műfaj az irodalom Adwords szövege: rendkívül kötött (például szigorúan 17 szótagból álló) forma, mely arra ösztönzi az írót, hogy mondanivalóját ugyanolyan sommásan fogalmazza ezt, mint tenné azt kampányoknál a karakterszám megkötések miatt.
Biztos vagyok benne, hogy Weöres Sándor – akinek egy verse a bejegyzés címe – zseniális kampányokat tudna csinálni, ha ma élne, és pont erre adná a fejét. Így, ha elakadok valamilyen PPC hirdetéssel rendre előveszem néhány rövid haiku-ját, vagy egyszavasát, és rácsodálkozom, hogy pár sorban nagyot alkotni korántsem lehetetlen. Sokszor pont a tömörség az, ami a szövegben sikerre vezet, mert
“A díszek hiteltelenek.”