Jónéhány évvel ezelőtt alkalmazott marketingesként épp a versenytársak árait nézegettem és elkeseredve ültem a gépem előtt a fejem csóválva. A céget, ahol dolgoztam Pothóczki Laci barátom irányította és az árazás is az ő feladata volt. Rettentően drágák vagyunk! – fakadtam ki.
Pothó felnézett az asztaláról, és leültetett magával szembe. Tudod, miért drága? – kérdezte, majd, amikor tanácstalanul néztem magam elé, válaszolt is magának: azért drága, mert keresni akarunk rajta. A meglepődés után az első gondolat, ami átszaladt rajtam, az, hogy ez hülye. Felnevettem, és volt néhány kifogásom, amit pillanatok alatt lesöpört.
Kellett egy kis idő, hogy felfogjam, mennyire igaza van. Nekem jóval könnyebb lett volna az életem, ha játszhatok az árazással és nem mondom, hogy nem választottam volna a könnyebb utat ahhoz, hogy jobb eladási számot tudjak felmutatni a webshopban. Már bátran mernék árat csökkenteni, akár veszteséggel eladni is, ha mondjuk piacszerzés, a konkurencia kiszorítása, vagy a likviditás növelése lenne az üzleti cél. De akkoriban nem voltam még erre felkészülve. Ma már mosolygok az olyan önjelölt marketingeseken, akik talán tudnak néhány dolgot, de a végső megoldásként mindig az árak csökkentéséhez tudnak csak nyúlni.
Hála Pothónak és ennek az egyszerű kiskáté szerinti nyilatkozatának, rákényszerültem arra, hogy az akciózásnál sokkal kifinomultabb és elegánsabb eszközöket használjak. De nem csak ezt nyertem vele én is és a cég is.
Ha elkezded letolni az árakat, akkor előbb-utóbb ott találod magad, hogy ha a bevételeid nem is csökkennek, egy-egy eladásból sokal kevesebb hasznod származik, ami, ahhoz vezet, hogy több munkával keresel ugyanannyi pénzt, ez pedig a cég folyamatos leépüléséhez vezet. Nagyon sok értékesítőn látom azt, hogy szinte pironkodva mondják ki egy termék árát, mert nem teszik – legalább magukban – hozzá, hogy azért ennyi, mert keresni akarunk rajta.
Keresni akarunk rajta, mert minőségi szolgáltatást, terméket akarunk a vásárlóknak biztosítani, keresni akarunk, mert be kell fizetni az adót és minden egyebet, keresni akarunk, mert nem akarjuk, hogy olyan béna kollégákkal kelljen együtt dolgozni, akik megelégednek havi nyolcvanezer forintos fizetéssel, keresni akarunk rajta, mert fejleszteni akarjuk a haszonból a céget, és keresni akarunk azért is, mert azt szeretnénk, hogy nekünk se a legolcsóbb gagyi megoldásokat kelljen megvásárolnunk és használnunk – és nem azért, mert kapzsik vagyunk.
Adott akkor a nehezebb út, és bizony “drágán” haszonnal kell eladni. Szerencsére éppen erre való a marketing. Alacsonyabb áron a hülye is eltud adni, de csődbe megy a saját hülyeségében. Az ár és a haszon épp olyan jellemzője a termékednek, mint az, hogy hány kiló, vagy milyen színű. Én azt tanultam meg, hogy ez egyszerűen adott és kész. Nem lehet vele mit kezdeni, valakinek nem ilyenre van szüksége, valaki meg pont ezt keresi. A marketing szerintem nem abból áll, hogy az alacsony ár cukormázába csomagolva letoljuk mindenkinek a torkán azokat a dolgokat, amire nincs szüksége. Sokkal inkább abból, hogy megtaláljuk, elérjük, megszólítsuk azokat, akik pont a mi termékünket keresik. Lehet, hogy nehezebb, de így te is lehetsz drága és kereshetsz rajta.