A keresőoptimalizálás és a szövegírás kéz a kézben járnak. Ahogy a webszövegírásnál már említettük, nem elég a látóknak írni a szöveget, hanem gondolni kell a weboldalak szövegét böngésző keresőrobotokra is. A keresőoptimalizálás abban segít, hogy rád találjanak. A keresőoptimalizálás segítségével elérheted, hogy weboldalad az elsők közt szerepeljen Google találatai között, így az érdeklődők a te honlapodon kössenek ki. A keresési találatok második oldalán akár egy holttestet is el lehet rejteni – a kutya sem fogja megtalálni.
A keresőoptimalizálás célja, hogy weboldalunk a minél előrébb jelenjen meg a keresőben így onnan a lehető legtöbb látogató érkezzen. Ebből kifolyólag két fontos mérőszám alapján ítélhetjük meg sikerességét. Az egyik bizonyos kulcsszavak keresőben elfoglalt pozíciója, a másik a keresőből érkező organikus forgalom. Ahhoz, hogy kihasználjuk a keresőoptimalizálásban rejlő lehetőségeket, alapvetően szintén két dologgal kell tisztában lenni. Elsősorban azt kell megértenünk, hogyan és mire keresnek a felhasználók, másodsorban pedig azt, hogyan működnek a keresők.
Hogyan keresnek az emberek az interneten?
Amikor az emberek keresnek, alapvetően egy fejükben megfogalmazott kérdést egyszerűsítenek le keresési kifejezésre.
Hol tudok használt bútort vásárolni? → használt bútor vásárlás
Mi az a keresőoptimalizálás? → keresőoptimalizálás
Hogyan találok új állást? → új állások
Nagyjából ügy pötyögünk a keresőbe, mintha alapfokon használnánk a nyelvet. Ez a berögződés még az internet korábbi szakaszaiból maradhatott meg, amikor a keresőmotorok akkor működtek jól, ha leegyszerűsítettük neki mondanivalónkat. Nagyjából úgy, mintha egy nyelvet kevésbé ismerő turistához próbálnánk beszélni. A keresők időközben okosabbak lettek, de felhasználóként még mindig igyekszünk a lehető legegyszerűbben értésükre adni, mit is szeretnénk. Pont úgy, mintha mi kérnénk turistaként információt egy olyan országban, melynek épphogy gagyogunk a nyelvén.
A keresőmarketing, vagyis a keresőoptimalizálás és a Google Ads keresési hirdetései azért is nagyon hatékony online marketing eszközök, mert a felhasználók vásárlási ciklus azon előrehaladott szakaszában fordulnak a keresőhöz, amikor azt már tudják, hogy mit szeretnének, csak még azt nem hogy hol. Ebben a fázisban könnyebben lehet őket rávenni a vásárlásra, mint akkor, amikor még az érdeklődésüket is fel kellene kelteni.
Hogyan működnek a keresőmotorok?
Az keresőmotorok két részből állnak, az első összegyűjti az információt, a második pedig rendszerezi. Az első rész, melyet robotnak, vagy spider-nek szoktak nevezni egyfajta automatizált böngésző, mely a linkeket követve bolyong a weboldalak között, és letölti tartalmukat.
A második rész elemzi és rendszerezi a begyűjtött oldalakat, egy indexet épít, aminek a segítségével a keresési kritériumok alapján könnyen megtalálhatóak a megfelelő oldalak. Amikor a felhasználó egy lekérdezést indít, a kereső kiválogatja a kritériumoknak megfelelő oldalakat, és sorrendbe állítja őket, majd így jeleníti meg a felhasználónak.
On page keresőoptimalizálás
A keresőoptimalizálás során nem elég átszerkeszteni a weboldal meta elemeit és forráskódját. Az onpage (oldalon belüli) keresőoptimalizálás keretein belül szükség van minőségi webszövegírásra is. Ez nem azt jelenti, hogy a weboldalad szövege szlogenek és kulcsszavak halmozásából álljon. Ellenkezőleg! Egyszerre írunk minőségi webszöveget a keresőrobotok és a látogatók számára. Hiszen a keresőoptimalizálás folyamán az a elsődleges cél, hogy a látogatók egyedi, releváns és minőségi tartalommal találkozzanak. A webszövegírásnál törekedni kell az egyedi szövegre, hiszen a keresőoptimalizálás alapja az egyedi szöveg, amit csak minőségi szövegírással lehet elérni.
Off page keresőoptimalizálás
Az offpage keresőoptimalizálás régen csak linképítésből állt. Ma már nem elég bejelenteni a weboldaladat a linkgyűjteményekbe. Sőt ha csak bejelented őket az még kártékony is lehet a weboldalad helyezése szempontjából. A linképítés folyamán nagyon fontos a linkszövegírás. Nem elég csak linkeket építeni a weboldaladra, és kulcsszavakat felhalmozni a link körül. A linkeknél is minőségi szövegírásra van szükség. Sőt ma már nem csak gyűjteményekbe érdemes linket építeni, hanem érdemes olyan cikkeket, webszövegeket, pr cikkeket írni más oldalakra is amelyekkel tudod erősíteni a saját weboldalad. Gondolj bele, te is szívesebben kattintasz rá egy olyan linkre ami releváns szövegkörnyezetben van, és már maga a linkszöveg is érdekes. Nincs ez másképp a keresőrobotokkal sem. Ráadásul ők is azt figyelik, hogy milyen minőségű a link és hányan kattintanak rá. Ezért fontos a minőségi és egyedi linkszövegírás és linképítés.