Beszéljünk!

5/5 - (1 szavazat)

Ha elakadtál, ötleteket keresel egy új kampányodhoz, vagy csak simán úgy érzed, hogy most végre már jó lenne valakitől kérdezni, akkor itt van az az űrlap, amit keresel.

Előbb azonban bemutatkozom:

Pogátsnik László vagyok, 2010 óta foglalkozom online marketinggel. Ez nagyjából a szakma második hulláma volt Magyarországon, amikor először fejlesztők kísérleteztek az online eszközökkel.

Én ebbe a világba bölcsészként és szövegíróként kerültem, és hamar felfedeztem a dolog lényegét, ami meglehetősen egyszerű: addig kell nyomkodni, amíg nem működik.

A kezdeti próbálkozások után látszott, hogy bár az online marketing durván technikai sport, ezen része gyorsan tanulható – és erre szükség is van mert annyira gyorsan változik, hogy nem is lehet másképp követni. Mindemellett a minőségi tartalom olyan megkerülhetetlen része, ami nélkül nem fog működni.

2014-ben ebben a szellemben indítottam el a CopyWriter.hu-t és azóta szállítok tartalom alapú online marketing megoldásokat ügyfeleimnek. Az évek során rengeteg projekteken dolgoztam, egyéni vállalkozótól a multinacionális cégig még változatosabb célokkal és költségkeretekkel. A szakmára partnerként tekintve vendégposztokat adtam és kaptam, illetve jópár előadást tartottam a témában.

Keresőoptimalizálás megbízások tömegénél játszottam a szavakkal, ugyanúgy ahogy PPC vagy hírlevélkampányoknál. Arra törekedve, hogy a munkám változatos maradjon, ezért pedig egyben, komplexen lássam azokat az online marketing megoldásokat, eszközöket amelyek jó jöhetnek Neked is.

Ezért szerintem, beszéljünk!